2017. október 1., vasárnap

# Fotócsere # Sugallatok

Fotócserés játékra készültem

Túl vagyunk az év második táborán, ami újra Szedresen került megrendezésre. Én ez alkalommal is beneveztem a fotócserés jártékra, és azt hiszem nem árulok el meglepetést, hogy kit sorsolt nekem a szerencse 😊
Edit egy gyönyörű fotóval nevezett be a játékra, még pedig a 3. kislányával, Karolinával. Mikor megkaptam az e-mail-t a fotóval, majd kiugrottam a bőrömből, hogy milyen csodás képet kaptam! Több okból is, pl., hogy egy ilyen gyönyörű fotóval az embernek csak úgy szárnyal a képzelete, hogy mi mindent is lehetne vele kezdeni és pl. azért is, mert a fotó tökéletesen illik az e havi kihívásunkhoz. Bár a fotó egy fekvő kép és pont a zöld részét vágtam le, de azt hiszem még így is tükrözi a kihívás témáját.
Az elkészítésére mondhatnám, hogy rutin munka, de nem volt az. A lépések a már megszokottak voltak, ám a megfelelő virág a megfelelő helyre már nehezebb feladatnak bizonyult. Volt, hogy 2 órát csak azzal játszottam, hogy tologattam a virágokat, de még akkor sem ragasztottam le, mikor úgy gondoltam, hogy ott a helye 😃  de végül akkor is elkészült 😊
Ezek után nem maradt más hátra, csak hogy reménykedjek benne, hogy elnyeri tetszését az ajándékozottnak is 😊

Íme a kész alkotás




    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Scrap by Eszter. 2017
Design with ♥ Alesanalovesky

Látogatók

Flag Counter